healthysoil.net
A fenti szabályból azt látjuk, hogy az egészség- és az önsegélyező pénztárakra együttes korlát vonatkozik. Azaz, ha több egészség- vagy több önsegélyező pénztárba, vagy akár egy egészség- és egy önsegélyező pénztárba utal a munkáltató tagdíj-hozzájárulást, azt együttesen kell kezelnünk a korlát vizsgálatánál. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagságból is lehet több, ezekre is együttesen kell számolni a korlátot, ahogy a foglalkoztatóira is. A fenti jogszabályhely további rendelkezését is ennek megfelelően kell alkalmaznunk. Az önkéntes pénztári tagdíj-hozzájárulás csak akkor tekinthető béren kívüli juttatásnak, ha az adott hónapra más juttatótól nem részesült ilyen bevételben a munkavállaló. Ha például a munkavállaló másik munkáltatótól – akár úgy is, hogy az korábban előre utalta a tárgyhavit – bármilyen összegben kap(ott) tagdíj-hozzájárulást, akár egészség-, akár önsegélyező pénztárba az adott hónapra, mi már nem adhatunk neki egyiket sem. Ha mégis megtesszük, az összevonandó jövedelmet keletkeztet.
Ez a kedvezmény a saját befizetésű tagdíj-hozzájárulásra is vonatkozik, azonban a munkáltatóira természetesen nem, hiszen az után a kifizető teljesíti az adókötelezettséget. Az eljárás több pénztár esetén is működhet, a visszakért adó azonban több pénztár esetén sem haladhatja meg az évi 150 ezer forintot, és legfeljebb az összevonandó jövedelemre vonatkozó (kedvezményekkel csökkentett) adó mértékéig terjedhet. Lényeges megjegyezni, hogy az adó kiutalása csak akkor történik meg, ha nincs a magánszemélynek tartozása a NAV felé. A célzott szolgáltatás Még kevéssé elterjedt ez a viszonylag új támogatási forma, pedig adózási oldalról szintén kedvező lehetőség. A működésének lényege, hogy a munkáltató külön megállapodást köt a pénztárral egy kiválasztott (pénztári alapszabályban szereplő) szolgáltatás nyújtására. Ebben a szolgáltatásban minden pénztári tag munkavállalóját részesítenie kell. A munkáltató részéről a célzott szolgáltatásra utalt összeg adománynak minősül, azonban a tagok egyéni számláján nem kerülhet jóváírásra, a pénztár a célzott szolgáltatások fedezetét külön kezeli (Öpt.
A tag halála esetén a kijelölt kedvezményezett örökli a pénztári vagyont.