healthysoil.net
Az arborétumon és a középkor óta létező apátságon kívül itt hosszan nyitva tartó élelmiszerboltok és számos távolsági buszjárat átszállási kapcsolata is található. A vasút a város határán túl éri el legmagasabb pontját, az olaszfalui vízválasztó alagútjának kapujában mért 401 méter egyben az ország vasúthálózatának "csúcspontja" is. Innen már meredeken ereszkedünk, a hóbiztos síterepet kínáló Eplényen át egyenesen Veszprém felé. A dombokra épült várost már messziről meglátjuk, miközben az erdőt elhagyva átrobogunk az utolsó két völgyhídon: a Répás- és Gyökeres-árok völgyhídjai egymástól alig száz méterre találhatók. Veszprém vasútállomására érkezve, általában Budapest és Ajka felé is rendelkezésre állnak csatlakozások, a városközpont és az ottani buszpályaudvar pedig az állomás előtti térről induló helyi buszjáratokkal érhető el. Érkezés Zircre a székesfehérvári országúton, háttérben a távoli Kőris-hegy lapos csúcsával Vaskeréken, két kerékkel A Magas-Bakony távolabbi célpontjainak felkeresése remek kerékpártúrákkal kecsegtetnek, a vasút pedig ma már a fővonali személy- és gyorsvonatok nagy részén, új, vagy átalakított járművekkel biztosítani tudja legalább 4-6 kerékpár szállítását.
Több viadukt és alagút mellett megyünk el, majd a lassan kitáguló, megszelídülő völgyben érintünk egy hangulatos, ámbár sokszor szeméttel teli pihenőhelyet. Később balról csatlakozik hozzánk a S és a P+ jelzés, elmegyünk egy másik szép tisztáson kialakított pihenőhely mellett, és pár perc séta után egy elágazásnál jobbra fordulva átmegyünk a hídon és megérkezünk a Porva-Csesznek vasútállomás épületéhez. Átkelünk a síneken, a szemben lévő kulcsosházat jobbról a sínek felől kerüljük meg, a ház mögül indul meredeken a hegynek felfelé a S+ jelzésű kis ösvény (a Hódos-ér felirat is ki van írva). Túránk legmeredekebb, megerőltető szakasza kezdődik itt, a Kopasz-hegyre való felkapaszkodás. Az ösvény hamarosan egy szélesebb erdészeti útba torkollik, melyen feljutunk a hegy gerincére, azonban nemsokára ismét egy árok meredek oldalában húzódó csapásra kalauzolnak a jelzések, melyen egy szép tisztásra bukkanunk ki. Figyeljük a ritkássá váló jelzéseket, a rét bal oldalán menjünk végig, amíg el nem érünk egy erdészeti utat, melyen élesen balra fordulva lefelé ereszkedünk tovább.
Bezárása végül társadalmi nyomás miatt elmaradt. Számos óvoda, iskola kirándulásait, környezetvédő gyerektáborait a Bakonyba, a Cuha-völgybe szervezi, mely a környezetbarát vasúttal a környezeti nevelés, a szakmai terepmunka célja. A vonalnak azonban nem csak turisztikai jelentősége van, hivatásforgalmat bonyolít Győr és a környező települések között. A vasútvonal néhány alkalommal filmforgatási helyszínül szolgált. Itt forgatták 1968-ban a Bors című tévésorozatot, 1975-ben Bacsó Péter Ereszd el a szakállamat! című filmjét, 1976-ban a Kántor, 1987-ben pedig a Nyolc évszak című tévésorozatoknak szolgált forgatási helyszínül. A cikkben szereplő magával ragadó felvételeket Szélesy Balázs természetfotós készítette, akinek munkáit a jövőben ide kattintva követheted a Facebookon. Még több + Még több +
Néhol köveken, faágakon egyensúlyozva bukdácsolunk át, néhol pedig nem marad más választásunk, mint egyszerűen átgázolni a patak vizén. A túrán igen jó szolgálatot tehet a bakancsra, túracipőre felerősíthető, vízálló kamásli. Összeszűkül a völgy, elhaladunk néhány a sziklafalban megbújó kis barlang, majd később egy pihenőhely mellett, és a következő kanyar után átbújunk a gyönyörű vonalvezetésű vasút viaduktja alatt. Jobbra fenn a vasútvonal építésének millenniumi évére emlékeztető kissé romos kőobeliszk emelkedik, balra pedig egy alagút bejárata sötétlik. Itt érünk a Cuha-szurdok legszűkebb szakaszához, a patak túloldalán a vasútvonal hosszú, mohával lepett védőfala húzódik. A kanyargó Cuha-patakot hatalmas mészkősziklapadok szorítják össze, a medret irdatlan nagy sziklatömbök borítják, hóolvadáskor, nagy esőzések után félelmetesen dübörög a víz. A nemzeti vagyon részének tekintett, műemléki védettség alatt álló vasútvonal szorosan követi a sétautat, mely többször is gázlókon kel át a rohanó patakon.
Kedvezőbb menetrend, új vonatok a Cuha-völgyi Bakonyvasúton A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség örömmel tájékoztatja a turistákat, kirándulókat, hogy a 11-es sz. Győr–Veszprém vasúton 2017. szeptember 2-től október 23-ig, majd 2018. március 15-től kezdődően minden hétvégén új vonatpár közlekedik az eddig "vonatmentes" időszakokban. Az ország legszebb, a Magas-Bakonyt viaduktok, alagutak, nagyszerű, a tájba illő műszaki létesítmények sorával átszelő Cuha-völgyi vasút bakonyi szakasza 2011 óta műemléki védelem alatt áll, 2013 óta a nemzeti vagyon része. A turisták által leginkább látogatott Cuha-völgyben a kirándulószezonban, hétvégén Zirc és Bakonyszentlászló között egy külön járatpár is segíti a turisták, kerékpárosok közlekedését.
8" A megállóhely Bakonyszentlászló község Vinye településrészében található, ritkán lakott területtel körbe véve. Bakonyszentlászlóról műúton megközelíthető, és szintén műúton érhető el a 4 km-re lévő Fenyőfő község is. Bakonyszentkirály /82-es út/ murvázott, jól járható úton rövidítve megközelíthető. Turisztika A megállóról rengeteg turistaút indul a közeli Cuha-völgy, Cuha-szurdok, cseszneki vár, Borzavár, Porva, Kőris-hegy, Fenyőfői ősfenyves és a Hódos-ér irányába. A festői szépségű Cuha-völgyet évente több tízezrek keresik fel. A völgyön keresztül haladva végigkísér bennünket a kanyargó vasútvonal, melynek több ritkaságát is megtekintheti az arra kiránduló, többek közt az országban egyedi "ablakos alagutat" azaz az omlásveszélyes részen kialakított omlásvédő alagutat, a Gubányi Károly viaduktot és rengeteg más érdekességet. Hosszabb-rövidebb túrával érdemes felkeresni a közelebbi Pápalátó-követ, ahonnan Pápa városára nyílik gyönyörű kilátás, ekkor érdemes megtekinteni a Kék-hegyi földvársáncokat is, és a távolabbi Kőris-hegyet, mely a Bakony legmagasabb pontja.