healthysoil.net
Ez szerintem a felhasználók 99%-ának elegendő lesz, de ha nem, akkor is automatikusan visszadokkol, feltölti magát, majd onnan folytatja a takarítást, ahol abbahagyta. Megemlíteném még az időzítést, ami a hagyományossal ellentétben eléggé extrém módon paraméterezhető. Nemcsak a napot és az időpontot, hanem a takarítás módját, a szívás erejét és a munkaterületet is beállíthatjátok. Ez utóbbi meglehetősen sok variációs lehetőséget nyújt, a teljes lakás vagy csak a kijelölt szobák is lehetnek a pucolás alanyai. Ezzel a módszerrel is összerakható egy heti takarítási lista, akár minden nap variálhattok rajta. A részecskék kiszűrése kapcsán a HEPA filtert szoktam emlegetni. A Xiaomi Viomi V3 viszont egy világújdonsággal is előrukkolt, ezt pedig az antibakteriális szűrés, amit elméletileg réz-ezüst ionizációval old meg. Már a koronavírus járvány kapcsán is előjött a sajtóban, hogy egyes fémeknek baktériumölő hatásuk van. A technológiát alkalmazzák mosógépeknél, ruhadaraboknál – nekem is van ezüstszálas sí zoknim – és még sok más helyen, a témában még doktori értekezés is született.
június 30-án, kedden, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dömötör János életének 63. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. június 26-án, pénteken, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gál Gábor a tatai Bláthy Ottó Iskola nyugdíjas tanára 2020. június 17-én életének 85. Szerettünket szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra Császáron, a római katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dik Pálné Komáromi llona Ida 64 éves korában váratlanul elhunyt. június 26-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben.